Jeff Bezos, az Amazon alapítója és jelenlegi ügyvezető elnöke az elmúlt napokban több mint 2 milliárd dollár értékben adott el részvényeket - írja a CNBC.
A bestseller szerző Morgan Housel a napokban magyarul is megjelent új könyve, az Örökké ugyanaz már a Portfolio online könyvesboltjában is megvásárolható.
MacKenzie Scott, Jeff Bezos volt felesége és egyben a világ egyik leggazdagabb nője az elmúlt évben 2,15 milliárd dollárt adományozott 360 szervezetnek, így a Jeff Bezostól való válása óta összesen több mint 16,5 milliárd dollár összegben jótékonykodott - tudósított a Bloomberg. Ennek ellenére Scott még mindig a világ 5. leggazdagabb nője 34,3 milliárd dollárjával.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója annak idején még a tőzsdei kibocsátás előtt befektetett a Google. Ha megtartotta volna a részesedését, azzal most dollármilliárdos lenne. De nem tartotta meg.
Már nem Bernard Arnault a világ második leggazdagabb embere, a luxuscikkek piacán bekövetkező eladási hullám Arnault vagyonát is megcsapolta, ezzel pedig Jeff Bezos vette át a helyét – számol be a hírről a Bloomberg.
Jeff Bezos 79 millió dollárért (29 milliárd forint) megvásárolta floridai szomszédjának házát. Az Amazon alapítója még júniusban vásárolt ingatlant (68 millió dollárért) a Miami partjainál fekvő Indian Creek nevű mesterséges szigeten, amit most a szomszédos 1770 négyzetméteres házzal bővített - írja a Bloomberg.
Összesen 852 milliárd dollárral gyarapította vagyonát az év első felében a világ 500 leggazdagabb embere, köztük is Elon Musk vagyona ment a legnagyobbat – számol be a hírről a Bloomberg.
Jeff Bezos, a világ harmadik leggazdagabb embere két héttel ezelőtt valami furcsát tett, amit azóta sem tudnak hova tenni az elemzők vagy a piaci szereplők: egyetlen darab Amazon részvényt vásárolt meg 114,77 dollárért - számolt be a Bloomberg. Az időzítés is spekulációkra ad okot.
Ismét Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere, letaszítva az első helyről Bernard Arnault-t – írja a CNBC.
Európa leggazdagabb emberének, Bernard Arnault-nak a vagyona először haladta meg a 200 milliárd dollárt, ezzel ő a harmadik személy, aki valaha is ilyen magas személyes vagyont ért el – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezer milliárd forint) csökkent 2022-ben - olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint 2000 milliárd dollárt veszítettek ebben az évben.
Az Amazon milliárdos alapítója, Jeff Bezos úgy fogalmazott, hogy vagyona "nagy részét" el akarja ajándékozni. Bezos szombaton a CNN-nek adott interjújában nyilatkozott, ahol elmondta, hogy vagyonát a klímaváltozás elleni küzdelemre és a megosztottság leküzdésére törekvő személyek támogatására kívánja fordítani. Bezos a világ negyedik leggazdagabb embereként a Bloomberg Billionaires Index szerint jelenleg mintegy 124 milliárd dollárt ér.
Kemény hetük volt a világ techmilliárdosainak, a negyedéves gyorsjelentéseket követően ugyanis komoly eséseket szenvedtek el az amerikai technológiai óriásvállalatok részvényei. Összeszedtük, hogy idén kik bukták a legtöbbet a világ milliárdosai közül – nem meglepő módon nagyrészt technológiai nagyágyúkat találunk a listán.
Az amerikai jegybank sorozatos kamatemeléseinek is köszönhetően meredek részvénypiaci esést láthatunk a tengerentúli tőzsdéken, egyre többen szólalnak fel a Fed politikája ellen és reménykednek a jegybank hozzáállásának változásán. Legfrissebb felszólalóként az Amazon alapítója, Jeff Bezos is beállt azon vállalati vezetők sorába, akik a gazdaság állapotára figyelmeztetve azt vetítik előre, hogy nehéz idők jöhetnek.
MacKenzie Scott, a világ egyik leggazdagabb nője és egyik legbefolyásosabb filantrópja beadta a válókeresetet Dan Jewett természettudományokat oktató tanárral szemben, akihez az Amazon alapítójától, Jeff Bezostól való 2019-es szakítását követően ment feleségül - számol be a hírről a Bloomberg.
Elon Musk egy amerikai politikus és professzor, Robert Reich szerint olyan családból származik, amelynek smaragdbányája volt Dél-Afrikában az apartheid idején.
Kedd este jelent meg a döntés.
Holnap jön az amerikai inflációs adat.
De már látszódnak a magyar devizánál a túlvettség jelei.
Ez nem az óriásvállalat éve.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.